2013. január 10., csütörtök

Qiang WANG - Valeria SOLOVIEVA
(Australian Open 2013 women QF)   Január 11.   00:05

tipp: Wang
odds: 1,68
office: bwin

A női selejtezők második napján is több kínai tehetséget láthatunk. Tegnap Zhou, Duan, Wang is szép meggyőző győzelmet ért el, a kínai női tenisz előretörése mellett nem lehet elmenni, Na Li sikerei alaposan megmozgatták az állóvizet, s láss csodát máris ott kopogtatnak a kínai lányok a TOP100 ajtaján. Wang az egyik legnagyobb fiatal ígéretet a puerto ricoi Puig -t tudta az első felvonás elvesztése után felmorzsolni. A menetelések nem új keletűek a kínaitól a tavalyi évet novemberben, decemberben két bangkoki tornagyőzelemmel zárta, ahol zsinórban tíz mérkőzést nyert meg. A kínaiakra jellemző a nagy akarás, a küzdeni tudás, ők nem remegnek be nehéz helyzetekben, úgymond nem lelkizik túl a dolgokat, s ez is segítheti őket a nagyobb sikerek elérésében. Wang tegnap egy selejtezős szinten nagy halat búcsúztatott, most a szintén 20 éves orosz Solovieva következik, aki sokkal könnyebben megingatható. Az első körben talán Solovieva kapta a legkönnyebb feladatot a 14 éves, s eddig botladozó hazai Hon személyében, de így is képes volt megszenvedni, s az első szettet elbukni rövidítésben. A szó szerint gyerek ellenfél nagyon sok alkalommal tudta lebrékelni Solovieva -t, aki végül felőrölte a vékonyka tinédzser ellenfelét, azonban Wang ellen nem számíthat összeesésre. A kínai vérszemet kaphatott a fordítás után, míg az orosz nincsen jó passzban, az év utolsó két tornáján is első körös vereséget szenvedett, Shenzen -ben az idénynyitóján pedig könnyed két szettben kapott ki Carolina Garcia -tól. A kvaliban a feltörekvő kínaiak életveszélyes ellenfelek, akik egy gyengébb formát mutató ellenfél számára akár egy kijózanító pofont érő vereséget is kioszthatnak. Wang sokkal akaratosabb játékra képes jelenleg, az orosz adogatójátéka rettentően sebezhető, számtalan break lehetőséget biztosított az előző körben is, a kínai kifogja használni az adódó lehetőséget, s onnan már nem hagyja kiénekelni a sajtot a szájából.
2:6,2:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése