2014. február 20., csütörtök

Caroline WOZNIACKI - Venus WILLIAMS
(WTA Dubai)  Február 21.   14:00

tipp: Venus
odds: 1,71
office: pinnacle sport

Egy évtizede szinte hetente rendeztek Williamsék "házi döntőket", váltogatták egymás között a világelsőséget. Hosszú idő után újra összejöhet a testvérpárharc egy torna keretén belül, Serena és Venus döntőt játszhat, ehhez egy-egy lépcsőfokot azonban még teljesíteniük kell. 

Venus megvillantotta régi önmagát 

A két Williams lány közül eddig Venusnak sikerült két alkalommal (2009,2010) elhódítania a dubai trófeát, Serenanak még hiányzik a kollekciójából. A formákat tekintve közelebb áll hozzá most a hugica, hogy elnyerje a díjat. Venus a hosszú kihagyásainak köszönhetően értelemszerűen visszaesett, s csak egy-egy meccsek erejéig tudta a korábbi önmagát a pályán megjelentetni. Most itt dubaiban sokkal összeszedettebbnek tűnik, s végre több meccsre áttudta menteni az agresszív, irányító jellegű teniszét. Dohában is rengeteg hibával teletűzdelt meccseket produkált, Kvitova ellen is egy megnyertnek tűnt meccset engedett ki a kezéből, erre a hétre tanult a hibáiból, láthatóan előre tudott lépni mentálisan is, ennek köszönhetőek például Ivanovic földbedöngölése vagy a kiváló formában ütögető Pennetta két szettben való kiiktatása. Egy szó, mint száz a régi arcát megmutató Venust láthatunk ezen a héten az Arab Emirátusokban.

Igazi próbatétel nélkül 

Meglepetésként aposztrofálható Venus elődöntős szereplése, de az év elején mutatott Wozniacki produkciókat látva a dán "hercegnő" jelenléte is pár tátva maradt szájat eredményezhetett kis túlzással a tenisz szakértőknél. Wozniackinak nem volt ellenszere a támadótenisz ellen, a korábbi védekezős, futós tenisze is jelentősen visszaesett, rengeteg pontatlanság, bosszantó hiba, könnyed hálóba csapások jellemezték a játékát. Wicmayer ellen sem volt képes kezelni az ellenféltől érkező letámadást, pedig a belga teljesen más dimenziót képvisel jelenleg, ne is beszéljünk arról mire ment volna Caroline egy igazi TOP10 -es ellenféllel szemben. Itt Dubaiban valamennyire összeszedte magát ehhez kellettek az ellenfelek, s a sorozatos apai jó tanácsok is (Wozniacki papa szinte minden meccsen kétszer lenézett csemetéjéhez). Carolinének sorra olyan ellenfelek jöttek, akikkel szemben eddig is pozitív élményei voltak, pozitív mérleggel rendelkezett. Lisicki sérülésből, kisebb meccshiánnyal érkezett, a meccs végére a dánnak szinte csak arra kellett koncentrálnia, hogy pályán tartsa a labdát. Beck fejben nem bírta a gyűrődést, Cirstea pedig hozta a csúnyábbik arcát, szanaszét csapkodta a labdákat az alapvonalon túlra. 

Az energikus, agresszív tenisz ellen eddig nem volt ellenszer 

Venusban jelenleg megvan az erő, a dominancia arra, hogy megint kényelmetlen helyzetbe hozza Wozniackit, a továbbiakban nem lesz elegendő a labda játékban tartása, az északinak is elő kellene húznia valami váratlant a cilinderből. Venus hibaszázaléka lecsökkent, ennek köszönhető, hogy itt van a négy között, Wozniacki egyenletes tenisszel, különösebb erőlködés nélkül került idáig. Idén, ha igazi irányító jellegel bíró tenisszel találkozott caroline, akkor nem találta az ellenszert. Egy teljesen más szint érkezik, ha az idősebbik Williams a héten mutatott játékát hozza akkor kevés lesz Wozniacki teljesítménye. 

Papírforma siker várható 

A másik elődöntőben a biztos papírforma igazolása várható. Serena számára Cornet került az étlapra. Serena letudta az első meccsén a nyögvenyelős tornákon helyenként megszokott küszködést, Makarova ellen az első szettben 7:6 -al. Innentől megtalálta a megszokott pontos, ellenfelét leütő játékát, ahogyan Jankovicot is leütötte két 6:2 -es szettel, úgy várhatóan Cornet sem fogja megnehezíteni a csoki világelső dolgát.
3:6,2:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése