2023. június 5., hétfő

Holger RUNE - Casper RUUD (ATP Roland Garros) »»» Június 7. 12:30

tipp: Ruud
odds: 1,83
office: bet365
tét: 10*


 

Elérkeztünk a Roland Garroson a negyeddöntőkhöz. Kedden és Szerdán már a legjobb négy közé kerülésért ütögetnek tehát a felek, a tét nem kicsi.Az élet pedig ismétli magát, ahogyan tavaly úgy most is a negyeddöntőben futott egymásba a két északi, így jött össze a norvég-dán meccs, a Ruud - Rune csúcsmeccs. Rune a dán csodatini bő egy év alatt érte azt el, hogy az ITF -ről és Challengerelk világából süvítés szerűen átugrott a legjobbak köz, mindez ATP tornagyőzelmeket, mitöbb a párizsi Masters tornát is elhozta magával, ahol Novak Djokovicot gyűrte le. Kimondott cél a dánnál valamikor elérni a világelsőséget, ám ehhez kissé csillapodnia, lehiggadnia is kell majd idővel.Meg jó, ha elkerülik a sérülések is.Ez a Roland Garros nem zajlik olyan könnyen neki. Már az első fordulós, Eubanks elleni meccsén is voltak fennakadásai, Monfils nem állt ki ellene, míg a harmadik körben az argentin Olivieri ellen egy sima győzelmet azért összehozott. Ám amit Cerundolo ellen művelt, ott még sokaknak kérdés, hogyan is jutott tovább egy olyan ötszettesben, ahol többször is a kimerülés jeleit mutatta erősen és csak annak köszönhette a döntő szett szuper tie-breakes sikert, hogy Cerundolo elizgulta a kulcs pillanatokat. Ezek után érkezik erre az északi derbire Rune, ahol egy egyre jobb formát mutató Ruud az ellenfele.Ruud pedig csillogtatja a mentális képességeit, hiszen egy hihetetlen fixnek tűnő Jarryt sikerült három szettben megoldania.Az egymás ellenije a két északinak 4-1 eddig Ruudnak, legutóbb Rómában sikerült megtörnie a jeget a dánnak ezek után pedig van mit törlesztenie a norvégnak. Látva az utolsó fordulós meccseket, Rune erejével való elkészülését, Ruud extra koncentráltságát, nálam most nem kérdéses a tavalyi döntős újbóli négy közé kerülése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése