2009. november 6., péntek


Alsóházi összecsapásra kerül sor a Curtea pályáján. A másodosztály második helyével feljutó újonc Curtea együttese eddig magához képest jól szereoel, igaz így is negatív a kép, öt győzelem mellett, hét vereséget számlálnak, döntetlent egyszerűen nem tudnak játszani, gólkülönbségük pedig arcpirító, dupla annyi a kapott góljaik szma, mint a rúgott 11-22. Furcsa, de a Curtea otthon sokkal sebezhetőbb, eddigi hat Mititelu -ban játszott találkozójukon egy siker mellett ötször kapituláltak, rendre rossz taktikát játszatva velük Ştefan Stoica edző, kitámadtak a hazai publikumnak tetszetős futballt szerettek volna játszani, de ez a visszaájára fordult, s ők futottak bele nagy arányú verésbe. Most a nehéz anyagi helyzetben levő Craiova lesz a vendégük, akik szeretnék első idegenbeli győzelmükkel egy kis időre elfeledni a pénzügyi nehézségeket, s egymásért futballozva örömet szerezni az edzőjüknek, kit tudja lehet tavasszal már lejjebb sorolják őket. A csapat eddig nagyon peches volt, a bajnoksesélyesekkel szemben is felvették a harcot, rendre sok gólos meccseket játszottak, de a végén a döntő gólt rendre az ellenfél szerezte meg, mint a legutóbb a bajnok Unirea elleni idegenbeli 2-3, a Vaslui 1-2 vagy a Rapid Bukarest elleni 3-4 során. Eljött az idő, hogy a szerencse melléjük szegődjön, s az újonc Curtea ellen megindítsák a szekeret felfelé a tabellán, a játékoskeretük elég erős ahhoz, hogy a középmezőnyben megtudjanak ragadni, megkezdődik részükről a felzárkózás.
Végeredmény: 0-1 (0-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése