2009. november 12., csütörtök


Meglepetésekben nem szűkölködik ez a Masters sem, Párizsban az első napon Wawrinka búcsúja, majd szerdán Federeré jelentette a szenzációt, ám előtte az égéshez szintén közel állt Nadal, aki öt meccslabát hárítva, inkább helyesebben ellenfele célegyenesbe érvén való begörcsölésének köszönhetően visszajött a meccsbe, s spanyol honfitársának hirtelen jött combizom görcsének is köszönhetően jutott a 3. fordulóba, ha ezt a meccset nem látom, akkor biztos nem elemeznék Robredo nyert szettjére ... Ilyen gyengén, láthatóan önbizalomhiányban szenvedő Nadalt még nem láttam, Robredo ellenben könnyedén, egy-egy breakel ütötte ki a csehek nagy adogatóját Berdychet. Az eddigi mérleg nem fontos, öt meccsükből mindet Nadal nyerte, még szettet sem nyert Tommy Robredo, ám most eljött a nagy pillanat az idősebbik spanyol számára, az ilyen gyenge formában levő Nadalt egy szett erejéig simán elkaphatja, sőt ha úgy játszik a volt világelső, mint Almagro ellen, akkor a skalpját is megszerezheti, s így csütörtökön sem maradna szenzációs meglepetés nélkül a Bercy csarnok közönsége.
Eredmény: 1-2 (3:6,6:3,7:5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése