2009. november 25., szerda


A Ferguson vezényelte Manchester hazai pályán az Old Traffordon biztosíthatja be csoportelsőségét. A csapat hétvégén önbizalomnövel győzelmet aratott az Evertonnal szemben 3-0 -ra, a védekezés ismételten hibátlanul működött, ezt szeretnék átmenteni a BL meccsre is az angolok. A Mustafa Denizli vezérelte Beşiktaş a bajnokságban már rátalált a helyes útra, de a nemzetközi porondon csak vergődnek a törökök, a góllövésselhadilábon állnak a csatárok, nem bírják el a Bajnokok Ligája atmoszféráját, négy csoport találkozójukon mindössze egy gólra voltak képesek a CSZK Moszkva ellen, valamint egy kibekkelt 0-0 -val Wolfsburgban egy pontra voltak jók. Minden bizonnyal az EL ről is lemondhatnak a félholdasok, s a mai meccset is csak biztos védekezéssel tudnák pontra váltani, mert az előrejátékban ma sem fognak tündökölni, otthon viszont a MU nem szokott tartalékolni, egy vagy két rúgott góllal hátul biztos védekezéssel hozzák a csoportelsőséget jelentő összecsapást.
Végeredmény: 0-1 (0-1)

2 megjegyzés:

  1. Általában egyetértek a tippjeiddel, de ezúttal, pont azt gondolom, hogy inkább mind2 csapat szerez majd gólt. Ugyanis Fergusson kijelentette, hogy ma a fiataloknak, meg a cseréknek is lehetőséget biztosít, azaz, R. da Silva, Macheda, Park, Gibbson stb. fog csatasorba állni. Nem megkérdőjelezni akarom az imént felsoroltak tehetségét, csak, úgy gondolom, a rutintalanság, ill, a meccshiány, egy jó formában lévő Besiktas ellen (lsd.7végén a Fenert 3:0 val küldték haza) inkább sokgólos meccset, semmint egy sima hazai kiütést fog eredményezni. Én inkább egy 3:2, 3:1, 2:2 valamelyikére tippelnék, de gólt szerintem biztos szerez a Besiktas.

    VálaszTörlés
  2. Végül csak a Besiktas szerzett gólt, előtte pont néztem a Besiktas nyer nullára opció kerek 10 -es odds volt ...

    VálaszTörlés