2009. november 4., szerda


Én nem a nagy oddsokra utazom hanem a tényekből kiindúlva, valamint a realitás talaján maradva közelítem meg a Lyon - Liverpool meccset. A Puel vezette Lyona tavalyi átmeneti év után - amikor nem sikerült hosszú idő után megnyerni a Ligue One- t - újra nyerő típusú játékosokból álló keretet sikerült összehozni, aminek a bajnokságban és a BL -ben is megvan a foganatja. A Lyonnak egy pont is elég lenne a biztos továbbjutáshoz, de ahogyan a franciák csapatkapitánya Toulalan is nyiltakozott, ők mindig a győzelemért lépnek pályára, s ez főként igaz a Stade Gerland -ba vívandó találkozókra, s hát a Liverpoolt legyőzni az mindíg nagy motivációt jelent, pláne, ha ezt egymás után kétszer tehetik meg. Rafa Benítez Pool -ja nagyon nehéz helyzetben van, ráadásul a spanyol mester nem számíthat Gerrard, Riera, Glen Johnson, Fabio Aurélio, Skrtel valamint Martin kelly szolgálatára, így a keretet a tavaly még Németh Krisztiánnal a rservbe pellérozódó játékosokkal is felkellett töltenie. A két héttel ezelőtti odavágón is ötletesebben játszottak a franciák, most otthon a szurkolóik által még motiváltabbak lesznek, s szerintem az utolsó szöget is beverik a liverpooliak BL koporsójába. Tippem: 2-1 vagy 2-0
Végeredmény: 1-1 (0-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése