2014. május 6., kedd

Henri LAAKSONEN - Albano OLIVETTI
(ATP Challenger Aix en Provence)    Május 6.    12:00




tipp: Laaksonen
odds: 1,44
office: bet365

Vannak játékosok akik egyenesen imádják a szemcsés borítást, mások meg teljesen eltörölnék a teniszes naptárakból. Vannak akik magától értetődően siklanak az apró morzsalékon, mások mintha mocsárban lépkednének. Egy ilyen kontrasztot bemutatható mérkőzést állítottam középpontba.
A Roland Garros hazájában az Aix en Provencei versenyen is megcsaphatta a Grand Slam hangulat a versenyzőket, ami jó hatással lehet a produktumra. Kiváló körülmények között, remek időjárás mellett ütögethetik a sárga labdát a "kiválasztottak". A svájci Laaksonen is rendesen bemelegített a selejtezős két mérkőzése kellően szolgálta a felkészülést a főtáblás megmérettetésekre. A német Reinweint két szorosabb breakelt szettben intézte el, majd a franciák egyik legnagyobb ígéretének tartott 19 éves Couacaud -t - aki Muratouglou istápolását is élvezi - nagy csatában döntő szett 6:4 -es befejezéssel. Laaksonenre jellemző, hogy nehezebben melegszik be egy -egy tornára, s utána szárnyakat kap, ezt már többször is bemutatta. Rendkívül jó testfelépítéssel bír, s ami pozitívum, hogy minden borításon megél, igazi univerzális játékos. Nem véletlen számítanak a svájci Davis Cup csapatban Federer és Wawrinka mellett is rá, igaz még csak "árnyék emberként". Tavaly is számos ATP és Challenger szinten is bejáratott nevet sikerült elkapnia, idén sem tétlenkedne, ráadásul a sorsolása is jól sikerült, hiszen egy olyan hazai riválist kapott, aki nem igazán  kedveli a salakot.
Albano Olivetti az Isner, Karlovic vonalat képviseli csak alsóbb szinteken működik jobbára. Már ATP szinteken is megmutatta nagy adogatásait a gall fiú, aki elsősorban erre a fegyverére támaszkodik illetve az ebből az első ütésfajtából adódóan megnyílt pályára, ami a másik kedvenc fegyverét jelenti a repertoárjából a röpte játékot. Mindez nagy szép és jó hatékony is, ha kemény, főleg fedett kemény pályás körülményekről beszélünk, ám salakon az említett játékelemek nem tudnak olyan hatásosan kidomborodni, s mindez a közelmúltbeli eredményei is meglátszik Olivettinek. Tavaly két próbálkozása is hamvába halt a sokad rangú TOP1200 -on belül sosem tartózkodó honfitársától is kapott egy sima 0-2 -t, valamint Campozano sem kímélte az RG kvalifikációjában. Idén a bemutatkozó salakos meccse Vercelliben is kudarcot hozott magával, az osztrák Reissig könnyedén múlta felül két "megbreakelt" felvonásban.
Mindent egybevetve egy a salakon fickándozni" képes feljövőben lévő finn gyökerekkel rendelkező svájci Davis Cup csapattag dominanciáját várom a salakon meglőtt vadként ténfergő Olivettivel szemben. Idén márciusban már találkoztak Olivetti kedvenc körülményei között, tetővel a fejük felett, a svájci 6:4,7:6 -ra felülmúlta francia ellenfelét, most salakon, ha Laaksonen átlagos játékkedve megmarad, a szemcsés adta alapvető tényezőket is felhasználva ismételten felülmúlhatja Olivettit.
Laaksonen feladta 6:4,4:6,0:1 -nél! Cash Back!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése