2014. május 10., szombat

Petra KVITOVA - Simona HALEP
(WTA Madrid)    Május 9.    11:35



tipp: Halep
odds: 1,50
office: unibet

Az elődöntők napjához értünk! Madridban mind a nőknél, mind a férfiaknál  a finálé a cél. A programot nyitó egyes meccsen a szünet nappal hangolódó Kvitova az egyre jobban játékba lendülő román csillaggal találkozik.

Simona Halep a tavalyi évben robbant be a tenisz élvonalába. Ellenállhatatlan stílusával, megszokott nagy harci kedvével, hősies védekezésével elnyerte a tenisz szimpatizánsok rokonszenvét, sok rajongót szerezve magának. A sikerek tavaly dögivel jöttek kezdve a római elődöntővel és a nürnbergi tornagyőzelemmel. Az idén kissé nehezebb volt az átállás a salakos borításra, ám ahogyan megszokhattuk a romántól, szép fokozatosan építi fel magát. Stuttgartban a Kuznetsova elleni vereség után nem volt lehetősége rá, most azonban lépcsőről-lépcsőre emelheti a játéka színvonalát. Julia Goergest lemosta a pályáról, uralta a pálya egészét, Arruabarrena-Vecino ellen tudta le önmaga legyőzését", ahol helyesen kezelte a spanyol pislákolásait, s időben nyugtatta le az ibériai kedélyeket. Lisicki ellen a szettvesztés ellenére is egy emelt szintet láthattunk, egy remek formában ütő német wimbledoni döntős fölé kerekedett, majd Ivanovic ellen mutatta meg az igazi erejét.  rendkívül hosszan, pontosan, precízen teniszezett, koncentrációja egy cseppre sem lankadt, amikor kellett játékban tartotta a labdát, s a kellő pillanatokat remekül megválasztva támadó ütésekkel fejezte be a pontokat. A salakon Stuttgartban szépen nyitó Ivanovicnak esélye sem volt.


Bár a  szemcsés borítástól jóval távolabb áll Kvitova, mégis itt van az elődöntőben. Ehhez kellettek a cseh óriástól megijedő ellenfelek, Safarova túlzottan is tiszteli honfitársát, nem véletlen, hogy egyszer sem nyert ellene meccset, s most is képes volt egy 4:0 -ás előnyről elvesztenie egy felvonást. Valamint kellett Serena Williams visszalépése is. Tehát minden összejátszott, hogy Petra négy közé kerülhessen. A játéka bőven hagy kívánnivalót maga után Lepchenko és Cirstea elleni szettveszteséges mérkőzései is tele voltak hullámzással. Erőteljes agresszív játékát ezen a borításon nem tudja kellően kibontakoztatnia, s kérdés a támadásban és védekezésben is topon lévő, az ütemet rendkívül jól kezelő Halep ellen elég lesz e a jelenlegi formája.

Egyszer már sikerült "leforráznia" a románnak Kvitovát. Az augusztusi new haveni döntőben kemény pályán sem adott esélyt Halep 6:2,6:2 -re alázta ellenfelét, aki pedig egy önbizalom növelő 6:0,6:1 -es elődöntőből érkezett a fináléba. Salakon egyszerűen jobban él a román, szinte kivirágzik, minden a saját kedvére alakul, a kívánalmaknak megfelelően lépcsőzetesen sikerült emelnie a játék színvonalán. Ivanovic ellen már kellő magasságokba került, az időzítés csúcspontját az elődöntős illetve döntős szereplésre tartogathatja. Van aki azt mondja az egy szünet nap, pihenő Kvitovát segítheti én viszont azt mondom, hogy éles meccs hiányában épp ellenkezőleg rosszul jött, hogy a cseh nem tudta fenntartani a játéka"szikráját". Halep kellő fordulatszámon pörög. A Manolo Santana Stadion adottságai is a román játékát támogatják majd. Véleményem szerint Halep salakos repertoárjával képes lesz a mai napon is átvenni a játék irányítását, s mindez Kvitova erősségeinek kiiktatását is magával hozza, a végeredmény ennélfogva pedig keleti szomszédunk kiválóságának továbbjutását sugallja.
7:6,3:6,2:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése