2014. április 13., vasárnap

Albert MONTANES - Marinko MATOSEVIC
(ATP Monte Carlo QF)   Április 13.    12:00




tipp: Montanes 
odds: 1,48
office: unibet

A monte carlói kvalifikáció első napján lelehetett szűrni már bizonyos dolgokat. A salak szezon elején mindig fontos körültekintően körbe nézni a versenyzőknél, van aki már bőven belerázódhatott a salakos életérzésbe, de vannak olyanok is, akik ilyen tekintetben nagy hátrányból kezdték az idényt.

 

Minden évben pozitív mérleg


Albert Montanest igazi rutinos rókának, salakspílernek tekinthetünk. A 2000 -es évektől vesz részt huzamosan a Touron és kisebb-nagyon kihagyások ellenére is rendre pozitív mérleggel tudta lezárni a szemcsésen megtett próbálkozásait. Számos tornagyőzelem, döntő színesíti a karrierjét és semmi jel nem utal arra, hogy valamiért is visszavegyen a tempóból ugyanúgy győzelmekre vágyik, ez a hozzáállás elengedhetetlen a profi világba. Tavaly is remek időszakot tudhatott maga mögött ilyen tájt. Monte Carlóban akkor is a selejtezőből küzdötte fel magát a Darcis, Kavcic, Monfils hármast kiiktatván, s végül egy nicei diadallal tette rá a koronát tavaszi produktumára.

Adottak a feltételek a sikerhez 


Az idei rajt remekül sikerült, a nagyra nőtt brazil Belluccinak esélyt sem adott, élvezte a játékot, adogatásai is jó arányban segítették, s ami ennél is fontosabb talán, a kritikusabbnak tűnő pillanatokban is higgadt tudott maradni. A fizikális felkészültség mellett, a tiszta fejre lesz szüksége, amivel hosszabb menetelésbe is foghat az ibériai harcos.

Idény eleji forma


A következő ellenfél ideális zsákmányt jelenthet, hiszen nem a salakos alapjátékáról ismert ausztrál színeket képviselő Matosevic lesz a szembeálló fél. Matosevicnek korábban volt pár "megindulása", emlékezhetünk a két évvel ezelőtti müncheni menetelésére, ám keményebb, agresszívabb játékának egyáltalán nem kedvez ezen borítás. A bosnyák-horvát ősökkel rendelkező Matosevic nem tudta úgy elkapni az idénykezdetet, mint korábban és kisebb sérülés is hátráltatta. Jóval kevesebb meccsszámmal érkezett Monte Carlóba, ami az első selejtezős meccsén is kiütközött a teljesítményében. A minden évben csupán itt Monacóban próbálkozó monacoi Oger ellen is alaposan megszenvedett, többször is könnyedén tudták breakelni, s csupán az ellenfél amatőr hozzáállása miatt nem érkezett a végső sokkoló korai búcsút jelentő suhintás.

Megtalálta a játékát

Kellő felkészültség és meccsek hiányában nagy kérdés egyáltalán megszoríthat egy tipikus salakos játékkal rendelkező, a salakos tenisz egyik őshazájából érkező kellő rutinnal felvértezett ellenfelet Matosevic. Véleményem szerint a jelenlegi feltételek mellett, Montanes irányítása alatt tudja majd tartani a mérkőzést, pörgetett és keményebb játékát variálva pedig nem lesz esélye felvenni a versenyt Marinkónak így az idény elején, szüksége lesz pár tornára, hogy megtalálja az ütemet. Montanes már megtalálta, s ez a főtáblára kerülést jelentheti számára.
6:4,6:2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése