2014. április 7., hétfő

Yanina WICKMAYER - Alexandra CADANTU
(WTA Katowice)   Április 7.   18:00




tipp: Wickmayer
odds: 1,35
office: betsson

Az idei évben második alkalommal ad otthont WTA versenynek Katowice. A sikeres 2013 -as verseny után úgy gondolták a szervezők máris változtatnak egy nagyot, salakosról kemény borításra váltottak, mindez valakinek kedvező, más pedig csak legyint a "nagy" ötletre.

A Wickmayer - Cadantu összecsapás is, ilyen a belga lány az év eleji szétszórtabb játéka után összekapta magát, míg román ellenfele csak lézeng, ráadásul a számára sokkal kedvezőbb salakos lehetőséget törölték ki a programból.

Yanina a dohai menetelésével jelezte, nem kell félteni őt, képes agresszív játékával, az ellenfelet leütve a pályáról menetelésekre, ez akkor egy Petkovic, Wozniacki, Cepelova hármas elverése volt elegendő (látva a három illető teljesítményét, nem rossz skalp sor). Azóta egy-egy győzelem, vereség követte magát, s egy hézagosabb időszak után, a miami Lepchenko elleni vereség után egy nagyobb szusszanásnyi szünetet iktatott be Wickmayer.
A terembeli hangulatára, teljesítményére sohasem panaszkodhatott Wickmayer, rendre pozitív mérleggel zárt, játéka elemei ilyen körülmények közepette tudnak még inkább érvényre jutni, a lassabb teniszhez szokottakat ezzel a gyors, agresszív stílussal könnyedén leütheti a pályáról.

Ellenfele a román Cadantu lesz, akit a tavaly Budapesten az elődöntőig "kísérhettünk". Igen ám de ott is salakon tudott elevickélni, a korábbi elenyésző kemény pályás eredményei most sem ígérnek sok jót, pláne egy agresszív riválissal szemben. 2012 -ben Monterreyben döntőzött kemény felületen, az emlékezetes Babos Timi győzelmével végződő tornán, ám azóta sem tudott jelentős sikert elérni. A héten teremben kellene teljesíteni, ahol minden évben negatív mérleggel zár, egyszerűen nem bírja a sorozatos, nyomás alatt játszott labdameneteket, az ő játéka az elnyújtott salakos stílusra épül, nem a gyors befejezéssel tarkított, egy-két ütéssel befejezett, gyors ütésváltásokra.

Eddigi egyetlen találkozásuk is elsöprő belga sikert hozott még 2007 -ben. Igaz azóta rengetek víz folyt le a Dunán, ám a két játékos stílusa, profilja nem változott. Bár Wickmayer sincsen csúcsformában, a román lány végképp nem találja a fonalat, s az is frusztrálhatja, hogy a tavalyi sikeres, elődöntős katowicei pozícióját számára "lehetetlennek" tűnő kemény borításon kellene megvédenie. Véleményem szerint próbálkozása már a nyitó napon kudarcba fullad a nagyobb ütő Yanina ellenében.
6:3,1:6,1:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése